Fodor és csipke a sütin

Kaptunk nemrégiben egy kedves megkeresést a CsipkeDesign-tól. / Nevükre kattintva elétek tárulnak a szépségek. / Nekik megtetszett a mi munkánk, nekünk hűdenagyon az ő munkájuk, így összehoztuk a kettőt. Csodaszép cupcake papírok tulajdonosai lettünk, így elkezdtünk gondolkodni, mit is készítsünk, ami illik a szépségekhez. Így jött a fodor.

Fotókat Sára lányom készítette.
Most tanul fotózni, így néha átadom neki a gyeplőt.:)

Ebben a bejegyzésben azt szeretném megmutatni nektek, hogyan készíthettek otthon egyszerűen ilyen sütiket. Van kifejezetten fodrok készítéséhez való felszerelésem, de ezt most félretettem, hogy egy egyszerű változatot tudjak mutatni.
A tészta sütéséről már írtam egy régebbi bejegyzésben, itt megtaláljátok. A fondantról szintén készült egy átfogó írás, azt ide kattintva éritek el. Ha eddig féltetek a fondant készítésétől, ezeknél a sütiknél próbáljátok ki, mert a kisebb felületen könnyebb dolgozni.
Sima piskótát sütöttem, ebből a receptből. Most fél adagot készítettem, abból 12 db süti lett. Csokikrémmel / 100 g csokit felolvasztottam 50 g vajjal, majd hagytam kicsit hűlni / töltöttem meg. Éles késsel kivágtam a cupcake-ből egy kerek darabot, ebbe a mélyedésbe töltöttem a csokit. Majd a kimetszett részről levágtam a nagyját, hogy csak a vékony tető maradjon, ezt visszatettem a sütire. Mikróban megmelegítek 2 ek vajat, csak éppen annyira, hogy jól kenhető legyen. A sütik tetejét ezzel átkenem, sima felületet képezve. Ez kitölti az esetleges mélyedéseket, valamint tartja a fondant bevonatot. Ezek után nyújtottam ki a cukormasszát, és kiszúróval,  /ami szélesebb kicsit, mint maga a süti/ 3 méretet nyomtam ki. A fodrok készítéséhez egy vékony ecset végét használtam. Alulról kell felfelé megnyomni a fondant bevonatot, miközben felülről 2 ujjunk közé csípve nyomjuk lefelé picit. Ha esetleg repedne, akkor vajas kézzel át kell gyúrni még a bevonatot.

A kisebb darabokat a pult szélén fodroztam. / Mindkét oldala használható, attól függően melyiket találjátok szebbnek 🙂 / Vizes ecsettel lehet a szinteket egymáshoz ragasztani.

 

Most már beszéljenek helyettem a képek. Ha szeretnétek első kézből értesülni a CsipkeDesign háza táján történő esményekről, itt megtaláljátok a facebook oldalukat.

 

  
  
  

Julia

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!