Élet a konyhaasztal alatt

Legkisebb fiammal 2 hete kórházban töltöttünk pár napot kruppos betegség miatt. Egyik álmatlan, plafonnézegetős éjszakán azon agyaltam, ha hazamegyünk készítek neki egy kisházikót. Valamikor régen láttam egy képet, amit nem felejtettem el. Hasonló házról készült, de azt egy hatalmas, földig érő terítőből csinálták. Ott, a kórházban végiggondoltam, hogyan készíthetném el úgy, hogy könnyen használható legyen. Rémlett, hogy lehet kapni olyan tépőzárat, aminek az egyik oldala ragasztható. Ezzel a hogyan el is dőlt. Nem vagyok egy nagy varrózseni, a tudományom kb eddig terjed. Egyenesen varrni. Olyan 3 óra alatt készült el mű. Legtöbb időt az ablakok veszik el, a többi megy gyorsan.

IMG_0145blogúj

Az a jó benne, hogy a tépőzárak segítségével fél perc alatt lehet felrakni és levenni. Erre persze a kisfiam is rájött…:)

Tehát a munka: Kimértem a hosszakat, megvettem az anyagot, szerencsére a méterárú boltban kaptunk tépőzárat is, nem kellett hosszan utánajárni. Kiszabtam az oldalakat, és körben levarrtam. Kivágtam az ablakok helyét, a széleket is levarrtam, majd vízszintesen és keresztben kapott egy kis szegélyt. A utolsó ablaknál persze el is romlott a varrógép, arra már a szomszéd nénit kértem meg. Másnapra sikerült megjavítani, akkor rávarrtam a  tépőzárakat. Kb 5 centis darabokra vágtam, 20 centinként raktunk egyet. Ugyanekkora darabokat vágtunk a ragasztósból is, egymáshoz mértük őket, felragasztottuk az asztal aljára, és indult a móka!

IMG_0159blog

 

IMG_0175blog

 

IMG_0178blog

Aranyos, jópofa kis házikó lett belőle. Legtöbbször a két fiam őrültködik bent, és nagyon élvezik.

Ha esetleg megcsináljátok, várom szeretettel a képeket. Ja, és figyeljetek az asztallap alatti tépőzár és a harisnyanadrág találkozására.:)

Julia

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Regina Gábriel-Nagy says:

    Igen, nagyon szereti. Még tavasszal varrtam, nyáron nem használtuk, mert akkor kint játszottunk a kertben, de hamarosan újra előkerül. A fényképet küldöm e-mailben 🙂

  2. Regina Gábriel-Nagy says:

    Nagyon megtetszett ez a kis kuckó! Varrtam én is egyet a kisfiamnak, de azért az nem lett ilyen szép! 🙂 Köszönöm az ötletet!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!