A világ színesen…

Teraszt építünk. Már kb több hónapja. Mivel nem örököltünk az előző lakóktól, abban pedig közösen családilag megegyeztünk, hogy terasz márpedig kell, hát belevágtunk…
Ez e lelkesedésem a második hónapra picit megcsappant, mikor kiderült, hogy ez nem is olyan egyszerű dolog, mint elképzeltük. Minden más ember hétvégén boldogan jött-ment-kirándult, mi teraszt építettünk. Hónapokig… Mert persze mikor esik mindig az eső? Hát hétvégén! Mi pedig bentről nézegettük, mikor áll el végre, és mehetünk ki dolgozni.
A terasz fából készült, és nagyon szép. Mivel a telkünk picit lejtős, egy alulról megerősített, kb 1 méterrel a föld felett “lebegő” teraszt kell elképzelni, amit a gyerekek nemes egyszerűséggel csak színpadnak hívnak.

itt készülget…

Természetesen itt is megtörtént az, ami nálunk minden projekttel, hogy sokkal többe került, mint amennyit előzőleg kiszámoltunk. Így a legvégén a korlátot már költség hatékonyabban próbáltuk megoldani. Így jött képbe a lambéria. Akciósan vételeztük, nagyon olcsón, és ebből készült a korlát.
Azért köztünk legyen szólva nem ez a legszebb megoldás, amit életemben láttam, így valamivel fel kellett dobni. Akkor akadt kezembe ez az újság, és hozta meg az ihletet.

Mégpedig, hogy legyen színes, a színes jó, és a sok szín eltereli a figyelmet arról, hogy ez mégis csak lambéria…
Az uram megcsinálta a keretet, lecsiszolta, majd minden nyers fára védelemként lazúr került.
A lambériákat méretre vágtuk, csiszolgattuk, lazúroztuk.

Majd szerelgettünk, csavaroztunk, végül festettünk.

gyerekmunka…:)
a színkeverés nagyon tetszett a srácoknak

 

2 mp-re néztem félre…:)

 

egy részlet

Még annyit kell tennem az első szabad órámon, mikor nem tudom mit csináljak..:) hogy egy kis ecsettel ki kell javítgatnom a festést a hézagokban.

Összességében kedves lett és vidám. Persze nem tervezzük hosszú távra, majd egyszer kicseréljük, de ez kb 10 év szokott lenni nálunk:)

Julia

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Szia, Favédő lazúrral lett először lekezelve, utána zománcfestéket használtunk. Köszi:)

  2. strasszy says:

    Szia! Nagyon szép lett a kerítés :). Érdeklődnék, hogy milyen típusú festékkel festettétek?

  3. Anonymous says:

    Nagyon klassz lett, de tényleg, most már felugrom valamikor megnézni élőben is! 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!