A karácsony nálatok

Pár hete kértünk meg titeket arra, hogy írjatok nekünk a karácsonyotokról, vagy éppen arról, hogyan emlékeztek a gyerekkorotokból erre az ünnepre. Sok levelet kaptunk, köszönjük szépen!
Érdekes volt, mert picit elvonulva az itthoni gyerekzsivajtól, egy szuszra átolvastam ma a leveleket újra, és hihetetlen, mert olyan kedvesen, és életszerűen írtátok le, hogy már-már a nappalitokban éreztem magam, miközben együtt karácsonyozunk.:)
Az biztos, hogy több bejegyzés készül, egybe nem férne bele minden. Először is egy olyan dologról írnék, ami több levélben megjelent, miszerint ezen írók gyermekkorában / általában most kisgyerekes anyukák írtak / a 24-e apró-vagy nagyobb szülői feszültségekkel volt tarkított. Bár nem vagyok szociológus, de ezt mint generációs kérdést láttam, / és elnézést ha nem így van, csak tippelek / mert azok, akiknél gyermekkorukban megvolt ez a családi feszültség, ők most családosként pont ezért nagyon odafigyelnek arra, hogy karácsonykor otthon béke legyen és nyugalom, félretéve minden apró nézeteltérést, amit hozhat ez az ünnep.
A másik dolog, ami foglalkoztatott titeket és engem is, hogyan mondjuk el nagyobb gyerekeinknek, hogy nem a Jézuska hozza az ajándékot. Itt kiragadnék két levélből. Viktória írta ezt a kedves történetet, szó szerint idézzük:

“Gyerekkoromból talán egyetlen karácsony maradt meg az emlékeimben, de az nagyon! Nem voltam már kisgyerek, alsós voltam az iskolában. A tévében reklámoztak egy társasjátékot ami nekem nagyon megtetszett. Nem tudtam megjegyezni a nevét, és csak egyszer láttam azt a reklámot. Kézzel lábbal próbáltam elmagyarázni az anyukámnak, hogy milyen lehet a társas. Mondta nekem, hogy így nem nagyon tud rájönni, hogy melyik az. Ha nem tudom a nevét akkor, hogyan kérje a jézuskától…Aztán annyiban is maradt a dolog. Nem számítottam rá, hogy megkaphatom, nem is nagyon izgatott tovább a dolog. Karácsony este amikor megjött a jézuska 🙂 ott volt a társas a fa alatt. Olyan boldogságot éreztem és talán akkor hittem legjobban a karácsony szellemében. Akkor kaptam egy borítékot is amiben egy nagyon szép képeslap volt és ez állt rajta: Kedves Viktória! Én többé személyesen már nem jövök el hozzád. De kérlek mindig emlékezz rám, mert ezután én már neked nem jézuska leszek, hanem hívj csak így : SZERETET!