Nyári szünet

Kicsit fájó szívvel írom ezt…
Egy rövid időre elbúcsúzunk most. Vége lett az iskolának, beköszöntött a nyári szünet!
Próbálunk megfelelni minden fronton, de elsősorban anyaként pici-nagyobb gyerekek mellett.
A nyár 3-3 csemetével teljes embert kíván, így mi is elmegyünk egy kis nyári szünetre, és teljes gőzzel a srácokra koncentrálunk.
Persze mindeközben sütögetünk-dolgozunk a ház körül, mindent dokumentálva, hogy augusztus végén újult erővel zúdíthassuk rátok az újdonságokat.
Reméljük velünk maradtok, és itt lesztek a szünet után is!
Sok szép napsütéses nyári hetet, pihenést kívánunk. És persze legyetek boldogok, mert ez a legfontosabb!
Sok szeretettel,
Julie&Julia

 

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Jó pihenést lányok. Addig pedig olvasom az eddig elmaradottakat. 🙂

  2. Anita says:

    Jó pihenést, majd gyertek:)

  3. Krisztinca says:

    Nagyon fogtok hiányozni :(, de megértem! Szép nyarat!!

  4. Anna says:

    Csináltatok valamit, ami egyedi és sikeres. Ennek ellenére be meritek vállalni, hogy egy időre félreteszitek. Nekem ez tetszik, erős jellemre vall. Pedig hiányozni fognak a bejegyzések.Szép nyarat! Anna

  5. Julie Julia says:

    Köszönjük! Igyekszünk vissza!

  6. Kriszti says:

    Oh, pedig csak most találtam Rátok! De addig bújom majd a régi recepteket, ötleteket! 🙂 Szép nyarat kívánok Nektek is!

  7. Anonymous says:

    Hát, ez nem jó hír, de anyaként teljesen értem a döntést.Hiányozni fogtok!!!! Szép nyarat!Dorka

  8. zsuzsi says:

    ÓÓÓ…. Persze, hogy várlak vissza titeket!!!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!