Ez egy hirtelen ötlet gyors megvalósítása. A cél az volt, hogy legyen egy szekrény, ami mögé elrejthetem a felmosóvödröt és társait. A lehető legegyszerűbb módon akartuk megvalósítani, semmi extra, de mégis legyen mutatós. Én nagyon szeretem textilekkel helyettesíteni a szekrényajtókat, van egy a konyhában is. Így született a textil köré egy egyszerű tartószerkezet, megmaradt szürke bútorlapból. A fal is szürke lett, ehhez igazítottam a színét.
Első lépésben segített apukám, mert a “mosdó köré hogyan szabjuk be pontosan a bútorlapot” kérdésben kicsit elakadtam. Az Ő ötlete volt, hogy egy vékony farostlemezen vágjuk ki a mosdó ívét, majd ennek a segítségével a bútorlapon.
Mikor a teteje megvolt, méretre szabtuk a két oldalát, a két vízszintes tartóelemet, majd kezdődött az összeszerelés.
Elejére beszegtem, megvarrtam az anyagot. A varró tudásom ebben ki is merül…
Julia
Ha adtatok volna a felső ívelt résznek egy két centis túllógást amivel a függöny beljebb kerül takaríthatósági szempontból praktikusabb lett volna :)Számomra is ismerős a téma (éljen a spórolás felhanggal) csak esetemben függönycsipeszekkel és törölközővel lett megoldva.. helyszűkében kéztörlő sehol nem fért el így két legyet ütöttünk egy csapásra és ha mosni kell akkor gyorsan lekapom mosás után meg a helyszínen meg is tud száradni :)ja és a korfontérzetemet is növeli,mivel könnyebb átvariálni a részleg színvilágát 🙂