Kezdhetném az “őrület, hogy megy az idő” mondattal, de ehelyett azzal kezdem, hogy köszönöm!
Rengeteg szeretetet és erőt adtatok ez idő alatt. Imádom, mikor ismeretlenként, őszintén írtok nekünk magatokról, a sütésről, vagy az anyaságról.
Őszinte leszek én is, bár eddig is az voltam… Télen picit elfogyott lelkesedésem a blog iránt. Ott voltak a napi dolgok, mint mindenki másnak is…. Gyerekek, munka, hideg, ez-az.
Januárban egy reggelen felszálltam a vonatra, hogy Bp-re menjek. Lehuppantam egy fiatal lány /kb 20-22 éves lehetett/ mellé, aki laptopján a Falusi Libákat olvasta. Annyira furcsa volt hirtelen, hogy megkérdeztem tőle, miért szereti a blogot. Ő elmesélte, hogy minden reggel megnézi munkába menet. Nagyon szereti, mert hatalmas kedvet csináltunk neki a sütéshez. Annyira, hogy először tőlünk sütött a barátjának, aki teljesen odavolt érte…
Még ma is sajnálom, hogy akkor nem mondtam el neki, én /is/ írom a blogot. Innen üzenem a fiatal barna hajú lánynak, hogy én voltam az a szőke nő januárban, aki a Falusi Libákról kérdezgette. Olyan nagy lökést adott nekem Ő akkor, hogy azóta sosem éreztem “nyűgnek” a blogot. SŐŐŐT!
Úgyhogy írjatok nekünk, mert ezek a visszajelzések visznek minket előre! Írjatok, ha sikerült a süti, akkor is, ha nem. Megpróbálok segíteni, hátha együtt kitaláljuk mi lehetett a gond. Írjatok bármiről, ha kedvetek tartja, mi örülünk minden kedves levélnek és észrevételnek.
Az, hogy 1 év alatt ennyien lettünk, és ilyen sokan olvastok minket, nekem máig hihetetlen!
Mikor minap megnéztem a statisztikát, és azt láttam, hogy 7000 oldalletöltés/nap… Csak néztem a számokat hosszú másodpercekig az tuti! 🙂
Boldogság volt ez az egy év, és ha lehet kívánni, még sok ilyet szeretnék!!!
Julia
